Az egészséges francia

Áfonyás-barackos pite

Áfonyás-barackos pite

Egy hallatlanul fényes és meleg vasárnapon a Mihályi Patisserie-ben üldögéltem Vácott, kora délután. Ittam a kávém, néztem a desszerteket, a csak egy kis somlóit, ami szépséges mese habbal, a váci desszertet, amiért egy kedves orvos bármikor képes ideautózni az M2-esen, és a tojáshabos csókhegyeket a Rákóczi túróson. És még a kedves háziakat, ahogyan válaszolgatnak arra, hogy mitől zöld a bevonat és mitől lila a por, és kijönnek a teraszra megkérdezni, nem adtak-e véletlenül egy ezressel kevesebbet vissza. Nos, ebben a kissé méla állapotomban eldöntöttem, hogy aznap csinálok egy desszertet. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy sejtésem szerint a hobbi süteménysütés kóros mértéke egyszer DSM diagnosztikai kritérium lesz, a heti többszöri, éjszakai desszertgyártás pedig önálló pszichiátriai kórkép, mint a videojáték-függés legutóbb.)

Abból, hogy a Mihályiból az Intersparba vettem az irányt, máris kiderül, hogy nem high endet ötlöttem ki a francia vonalú cukrászat remekeit látva. Mezei konyhámban inkább pitét csináltam. Amihez sikerült is megvenni az utolsó két árva doboz áfonyát, mandulákat, és egy dinnyét is, de ennek később nem lett szerepe.

Az áfonyás-sárgabarackos pitémnek az lett a titka végül, hogy az áfonya kevésnek találtatott, de volt otthon sárgabarack is, amiből két nagy szemet apróra összevágtam, és elkevertem a 25 dkg áfonyával. Félretettem.

Begyújtottam a sütőt 175 fokra, elővettem egyetlen Emile Henry kerámia piteformámat (francia elem!), kibéleltem sütőpapírral, amit alaposan meg is vajaztam.

A hozzávalók mennyisége a hozzáadás sorrendjében, gépi habverőt használva: 250 g ricotta, 180 g porcukor, 3 tojás egyenként hozzáadva, 1 csipet só, 140 g olvasztott (nem forró) vaj, 8 dkg darált mandula és végül 135 g sima liszt, 95 g fehér tönkölyliszt és egy csomag sütőpor elegye.

A tészta felét elsimítottam a formában a papírra, és rászórtam az áfonyás-barack felét, erre kentem a maradék tésztát, majd a pite tetejére pakoltam a gyümölcs másik felét.

2 dkg darált mandula és 2 dkg barna nádcukor keverékével szórtam meg, aztán sütöttem jó sokáig. Bő egy órára volt szükség.

Megjegyzéseim:

Ez a tészta minden pitegyümölcshöz jó. A módszer és az állag miatt a darabok nem süllyednek le az aljára! Mégis puha és szaftos a sütemény, és nem morzsálódik.

Ez egy édes desszert. A cukor mennyiségét lehet csökkenteni, főleg, ha édesek a gyümölcsök. Mert bármilyen gyümölcsből készülhet. Barackhoz, szilvához elég lehet 12-15 dkg cukor is. A 18 dkg inkább a bogyósokhoz szükséges, ha egyáltalán. Nem tudom, én nem eszem cukrot.

Anyukám még sosem evett áfonyát, ami végül is nem csoda, nem terem meg a vidékükön, aranyárban van, és nem is nagyon kapható a kisebb boltokban. Egyébként nem ízlett neki, ahogyan az indiai ételek sem máskor, meg egy csomó minden, ami megint csak azt mutatja, mennyire meghatározó a gyerekkorunk és az otthoni ízek. Szóval, ez egy otthoni sütemény.

afonyasbarackospite.jpg

A le nem süllyedő elemek. Háttérben a rózsám.

afonyasbarackospite2.jpg

Ez pedig egy váci kép. Előtérben nekem szokatlan színű kánnák, háttérben nem a cukrászda, hanem egy püspökségi épület - a Mihályi még tovább van és kicsit olyan jelenség, mint egy véletlen hexameter egy közepes prózában, rácsodálkozol, nem hiszed. Aztán keresed a hibát. De nincs.

vac.jpg

Bevásárlólista:

250 g ricotta

180 g porcukor

3 tojás egyenként hozzáadva

1 csipet só

140 g olvasztott (nem forró) vaj

8 dkg darált mandula

135 g sima liszt

95 g fehér tönkölyliszt

egy csomag sütőpor

25 dkg kékáfonya

2 nagy szem sárgabarack

 2 dkg darált mandula

Áfonyás-barackos pite Tovább
Mirza ghasemi – egy padlizsánkrém története

Mirza ghasemi – egy padlizsánkrém története

Nekem nincs némettudásom, semmi. Nix. A Gestalt szó is a pszichológia szakon került kevés szavaim közé, és erre emlékszem jelentésügyileg: az egész mindig több, mint részek összessége. Ez a pofás magyarázat még így is variálódik: az egész mindig valami más, mint a részek összessége. Ígérem, csak ennyire mélyedek el a percepciót leíró alaklélektanban, amit annyiban kapcsolok ide, hogy a nemrég általam felfedezett padlizsános paradicsomkrém is mintha e mottó alatt futna. Igen más minőség, mintha külön ennéd a hozzávalókat.

A részek alatt most paradicsomot, padlizsánt, fokhagymát, és némi fűszert értek.

mirza_hozzavalok.jpg

Nemrég Bécsben jártam, ott sétálgatva megcsapott a Budapesten annyira ismerős nátrium-glutamát illat, ha nem is olyan gyakran és intenzíven, mint itthon. Meleg volt, nagyon, és a légkondimentes loftból kiszédelegve tudtam, hogy vietnámi levest nem akarok enni, sőt, semmi olyat, ami otthon is tömegével kapható. Együnk hát perzsát!

Állítólag ebből nálunk nincs valamirevaló - javítson ki, aki szerint létezik - én mindenesetre nem látogattam még. Beültünk egy kocsmából húsz éve átalakított hely teraszára, helyi bácsi keleti feleségével és annak húga vitték a boltot. Közös előételnek választottuk a padlizsános mártogatóst, én azért ezt, mert paprikát sütve nem eszem, ez a sok fura közül az egyik étkezési fóbiám. Hoztak egy tányért, rajta elkenve a langyos füstös krém, azon a tojás, körülötte paradicsom, uborka, petrezselyemzöld, mellette lapos lepénykenyér, erős paprika, a zölderős, hagyma és hónapos retek.

Ez itt az enyém, az övék pépesebb, homogénebb volt.

mirza_kesz_2.jpg

Hűsített, kellően volt sűrű, savas, sós és édes. Utána két napig forgott a fejemben, hogy én is kipróbálom és vettem három szem padlizsánt a Billában, ahol már most hálóban árulják a méretes cukkinit is, ami apukám kertjében még éppen csak virágozni kezdett.

Olvasgattam, nézegettem, hogyan készül ez a mirza és arra jutottam, hogy akkor lesz igazán jó, ha közben figyelünk és reagálunk a keletkező illatokra. Első feladat mindjárt a padlizsán égetése, mely művelet végén krémes állagú, könnyen pépesíthető zöldségállagot kapunk. És a műveletet hamisítatlan, égett szag kíséri. Egyébként nem kötelező, lehet szeletelve, olajban is sütni a padlizsánt. Grillen, sütőben is végezhető a művelet, lehet pörkölni, perzselni-pörzsölni, ha van platnink, akkor azon, ha éppen bográcsolunk, akkor a hamuban, de nyílt láng, gázrózsa közelében is. Én most ezt az utóbbit elvetettem, mert a macskám imád körülöttem sündörögni és a gázon kolbászolni, biztosan szakács volt előző életében, szóval, vele együtt nem vállaltam a mókát. Így maradt a sütő, ahol is a padlizsánt 30-40 perc alatt sütöttem meg rácson, amíg héja teljesen száraz, fekete és papírszerű lett a 200 fokban.

mirza_sult_padlizsan.JPG

Az egyik példány fél óra után felrobbant, amiből eszembe jutott, hogy sütés előtt meg kellett volna szurkálni őket. Hatalmas hangot adva adta meg magát a lelke, majd egy pillanat múlva úgy nézett ki a rácson, mint egy Dali-festmény elfolyó órája. De pont ekkorra kész is lett a művelet. Tisztítás előtt fóliával takartam le kicsit a szemeket, a művelet könnyen ment, nagyjából egyben maradt a puha zöldséghús, amit szépen felaprítottam.

Vettem egy fej fokhagymát, rozé fokhagyma, ez semmi több, csak egy fajta, talán nem olyan aromás.

mirza_fokhagyma.jpg

A gerezdeket nagyon vékony lapocskákra vágtam és felhevített olajba tettem, majd kis lángon kezdtem sütni-főzni, amíg szép vajszínű nem lett, a szélein pedig barnulni kezdett. Ennek nem lehet égett szaga, valahogyan el kell találni, meg kell érezni azt az illatot, ami pont előtte van. Nem illó szag már, de nem is keserűbarna! E a ponton tettem bele a kurkumát, amivel kicsit sütöttem tovább a megpuhult szeleteket, majd belekerült a felaprózott paradicsom is. Így együtt negyedórát töltöttek, fedő alatt. Következett a sült padlizsán, további 8 perc főzéssel, két kanál paradicsompüré, aztán só, bors, két csipet barna cukor.

A receptek ezen a ponton megint lehetőséget adtak a különféle variációknak, én azt választottam, hogy amíg pihen a mirza, tükörtojást sütök. De lehet a felvert tojást is belekeverni a zöldségbe, akár a lecsóba, illetve, kis fészkeket is vájnak a raguba, és abba ütik be az egész tojást, ami ott párolódik készre. Talán ekkor jobb sütőben befejezni. De a legegyszerűbb külön operálni a tojással, legalábbis a krém így tovább eltartható.

mirza_kesz.JPG

Bevásárlólista:

3 padlizsán

3 nagyobb szem paradicsom

1 fej fokhagyma

2 evőkanál paradicsompüré

fél teáskanál kurkuma

só, bors, olívaolaj, barna cukor

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

Mirza ghasemi – egy padlizsánkrém története Tovább
Ropogós zöldséges pite

Ropogós zöldséges pite

zoldsegpite_hangulat.jpg

Édes, édes, édes – sós!

Egy szuper pitét hoztam, mondhatni, találtam. Az a fantasztikus benne, hogy jó ropogós az alapja, nem ázik el, nem lesz szalonnás, mert a zöldségek külön sülnek meg hozzá. És az egymásra találás története? Az úgy volt, hogy... ki kellett pakolnom egy házat. Lomtalanítani egyrészt szomorú, de én most sok szép emléket és pár igen hasznos holmit is találtam, a többi között egy pités szakácskönyvet és ebből készítettem el, kisebb változtatásokkal ezt a finomságot. Az eredeti receptben szereplő paprika színét cseréltem pirosról zöldre, a Roquefort sajtot pedig Stiltonra, mert tudtam, hogy a fiam nem rajong a juhsajtért. Jól döntöttem, mert így mind megettük, az egészet:)

Fantasztikus roppanós parmezános alapon krémesre sült édes zöldségek, rajtuk sós kéksajt. A pite különlegessége, hogy minden réteg külön sül a sütőben, de megéri a mókát!

Amit mindenképpen a figyelmetekbe ajánlok, az a pite tésztája. Van benne ¼ rész parmezán, ami egyrészt ízfokozó, másrészt nagyon jó kis ropogósságot ad a tésztának. Szinte bármihez fel lehet használni: a legkülönfélébb sós pitékhez és keksznek/levesfeltétnek is. Ha pite készül belőle, akkor elő kell sütni, majdnem készre. Nyersen hűtőben 3 napig áll el, de fagyasztható is: ekkor 3 hónapig tartható el.

zoldsegpite_hozzavalok_2.JPG

A pitéhez blenderben morzsát készítek (pár pillanat csupán) 20 dkg finomlisztből és 10 dkg kockázott, hideg vajból. Ezután hozzáadok egy tojást, 10 dkg reszelt parmezánt és fél evőkanál dijoni mustárt. Kézzel, gyors mozdulatokkal állítom össze a tésztát és hűtőbe teszem. Sütés előtt majd ne felejtsétek el megszurkálni!

zolldsegpite_alap.JPG

Édeskömény, édesburgonya, sütőtök, kalifornai paprika és paszternák megy a sütőbe 220 fokra 40 percre. Alaposan megsózom, 1-1 evőkanál szárított kakukkfű és rozmaring megy rá és meglocsolom 1-2 evőkanál olívaolajjal.

zoldsegpite_hozzavalok.jpg

Így megy a sütőbe.

zoldsegpite_hozzavalok_osszekeverve.JPG

40 perc után.

zoldsegpite_hozzavalok_megsutve.JPG

Amíg sülnek a zöldségek, kinyújtom és vajazott formába teszem a tésztát, majd 200 fokra mérsékelt hőn letakarva 20 percet sütöm, majd még 5-7 percet fólia nélkül. Amikor elkezd pirulni, kiveszem, elegyengetem rajta a sült zöldségeket, rámorzsolok 10 dkg kéksajtot, majd 5-7 percre visszatolom a sütőbe.

zoldsegpite_sult.JPG

 Bevásárlólista:

20 dkg finomliszt

10 dkg vaj

10 dkg parmezán

1 tojás

1/2 evőkanál dijoni mustár

30 dkg sütőtök

40 dkg édeskrumpli

2 kisebb paszternák

1 kaliforniai paprika

1-2 evőkanál olívaolaj

1-1 evőkanál szárított kakukkfű és rozmaring

10 dkg kéksajt (Roquefort vagy Stilton, márványsajt)

Még-még, piteimádóknak:

pórés pite

csirkés-articsókás quiche

spenótos quiche

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

Ropogós zöldséges pite Tovább
Mogyorós zsemle

Mogyorós zsemle

Ritkán sütök kenyeret, kenyérfélét, ha mégis erre adom a fejem, akkor az a célom, hogy a legjobbat hozzam ki belőle: készüljön valami különleges és csináljam örömmel. Az elérhető legjobb alapanyagokból, tisztán és hagyományosan, jó recepttel igyekszem dolgozni. És ez nem is olyan nehéz, mert ma már olyan lisztekhez férhet hozzá egy laikus is, melyekről pontosan tudni lehet, milyen búzából, mikor és melyik malomban készültek, szóval a lehetőségek tárháza végtelen lett, ha valaki szeretne csinálni egy jó kenyeret. Nem tökéletest, de boltokban átlagárért hozzáférhetőnél sokkal jobbat.

Mondjuk, ilyet:

mogyoros_kenyer_portre_2.JPG

A cél elérésben nem gátol, hogy nem vagyok pék és azt hiszem, otthoni ritkán előforduló hobbi kenyérsütésem nem is zavarja a pékeket. Vannak viszont, akik elhivatottak, tehetségesek és továbblépnek. Annak ellenére, hogy nem első szakmájuk a pék, másoknak is sütnek. És ehhez lesz is közönségük, elégedett vásárlóik, üzletük. Tegnap olvastam arról itt, hogy a pékeknek ez viszont mennyire rosszul esik. A pályamódosító, újdonsült pékek kézműves kenyérről, szakértelemről mernek beszélni és emellett csillagászati áron adják trendi kenyereiket - mondják, panaszolják a "született" pékek. Pedig nem ezzel lenne dolguk. Ha van kereslet a másféle kenyérre, akkor hagyják csak békén az új pékeket, hadd csinálják, ahogy ők gondolják, és legyen szabad a pálya mindenkinek! Ez elvezethet oda, hogy minél többen jutnak értékes, jó ételhez, megfizethető áron.

Most pedig, visszatérve az otthonsütéshez, jöjjön a recept: petit pain, muffin formában. Az új évre tekintettel apró formában, hogy szerencsét hozzon, mogyoróval, mazsolával, májkrémhez, kakaóhoz. Az illata sülés közben olyan, de olyan mogyorós!

Elkészítés

40 dkg félfehér kenyérlisztet elkeverek 5 dkg teljes kiőrlésű liszttel, 6 csipet sóval. 3,5 dl langyos vízbe teszek egy csomag instant élesztőt, 0,5 dkg porcukrot, elkeverem és a liszthez adom. Gyúrni kezdem, és amikor kezd összeállni, hozzáadok 7,5 dkg durvára vágott mogyorót és 2 dkg mazsolát. Ha ragad a tészta, adok hozzá még 1-2 marék lisztet, ha kemény, akkor 0,5 dl vizet. Kiolajozott muffinsütőbe osztom el, majd 35-45 percet pihentetem. Megszórom a maradék 2,5 dkg mogyoróval, amit apróbbra vágok, majd 200 fokra előmelegített sütőben megsütöm a kenyereket, majd rácson hagyom kihűlni őket.

mogyoros_petit_pain.JPG

Már forrón kiemelem őket.

mogyoros_kenyer_tepsiben.JPG

A mogyoró finomra pörkölődik rajta.

mogyoros_kenyer_portre.JPG

mogyoros_kenyer_tepett.JPG

mogyoros_kenyer_szarvasos.JPG

Maradt ki egy kis tészta: névnapi B betű készült belőle:)

mogyoros_kenyer_beni_logos.jpg

Bevásárlólista

40-45 dkg félfehér kenyérliszt (BL 112)

5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

10 dkg mogyoró

2-3 dkg mazsola

1 csomag szárított élesztő (7 g, ami 500 gramm liszthez elég)

3,5-4 dl langyos víz

,5 dkg porcukor

a forma kikenéséhez olívaolaj

További kenyereket itt találsz:

olívás fougasse

hagymás szalonnás minikenyér

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

Mogyorós zsemle Tovább
Nyári quinoasaláta

Nyári quinoasaláta

Bemutatom az egyik kedvenc hideg nyári salátámat. Passzol grillhúsok mellé, de magában is mennyei egy pohár fehérborral. Jöttek elém saláták mostanában, amiket egyszerűen imádtam – valahogy úgy rakták össze őket, hogy öröm volt nézni és enni. Az egyik ilyen volt pár hónapja a Vapiano egyik alapkeveréke: cékla, édeskömény, édeskrumpli, spenót, sajt. A másik pedig a Culinaris quionasalátája – vettem párszor a csemegepultból, és mindig meglepett, hogy milyen egyszerű és finom. Ezeket tartalmazza: főtt quinoa, kevés apró szemű fehér főtt bab, olajban eltett aszalt paradicsom, bébispenót. Na, én ez utóbbira épülve készítettem el a saját változatomat, aszalt helyett friss koktélparadicsommal és spenót helyett fodormentával. Nyári lett, üde, magát etetős. A bab konzerv, így nem kell sokat bajlódni, mert a quinoa hamar megfő.

És ilyen szép:

nyari_quinoasalata.JPG

Minden alapanyagot hűtőbe teszek, vagyis 10-15 szem koktélparadicsomot, 3 ág 10 centi friss fodormentát és a 400 grammos fehérbab konzervet leszűrve. Átöblítek 15 dkg quinoát, majd tapadásmentes serpenyőben, zsiradék nélkül addig pirítom, amíg megszárad, ekkor hozzákeverek egy-két evőkanál olívaolajat és azon tovább pirítom. Ha már erősen serceg, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, sózom, borsozom, és 15 perc alatt megfőzöm. Ha nem fő el az összes víz, leszűröm, majd lehűtöm a főtt quinoát is.

Ha minden hideg, összekeverem a quinoát és a babot, a félbevágott koktélparadicsomot és beletépkedem a mentát. Frissen őrlök a salátába feketeborsot,  aki szeretne, facsarhat rá citromot vagy lime-ot is.

Csirkemellhez verhetetlen!

nyariquiona2.jpg

Bevásárlólista

400 gramm fehérbab konzerv

15 dkg quinoa

10-15 szem igazi piros, édes koktélparadicsom

3 ág 10 centis fodormenta

bors, só, olívaolaj

esetleg citrom vagy lime levele

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

Nyári quinoasaláta Tovább
A legfinomabb húsvéti tojások

A legfinomabb húsvéti tojások

A blog legjobb tojásai következnek! Recept a képekre kattintva!

A rózsaszín tojás finom darab, és remek időtöltés elkészíteni is, sőt, a szépség mellett nem utolsó szempont a színes tojások íze sem. Finomak!

ceklaval_marinalt_tojas_1.jpg

Ez a töltött, sült tojás pedig egy francia séf receptje, aki még a nagymamájától tanulta ezt az ördögi módszert. A pár hozzávaló mellett csak minimális kézügyesség kell hozzá.

pepin_tojas_1_1.jpg

 Ünnepeljetek ezekkel a finomágokkal!

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

A legfinomabb húsvéti tojások Tovább
Édeskrumplis csirkefasírt

Édeskrumplis csirkefasírt

Ha van pár jó fűszerkeverék otthon, akkor a maradékokból, a legegyszerűbb és a lehető legkevesebb hozzávalóból is egyedi ételeket készíthetünk. Az én aktuális kedvenc mixeim a cajun, a ras el hanout, a zatar és a baharat. Ez utóbbi egyszerűen annyit jelent, hogy fűszer, tehát maga az elnevezés is jelzi, hogy a közel-keleti konyhában alap fűszerkeverékről van szó. Feketebors, római kömény, szegfűszeg, fahéj az alapja: ez a fasírt ettől különleges. Ha nincs kéznél, a négy alapfűszerét is használhatjuk, a szegfűszeg és fahéj tegye ki a keverék egynegyedét, a többit a római kömény és a feketebors.

A fasírt elkészítése

20 dkg sült csirkemellet ledarálok késes aprítóban, összedolgozom 20 dkg főtt édeskrumplival (lehet más főtt zöldséget is használni: répa, zeller, krumpli, karalábé), hozzáadok 5 dkg reszelt trappistasajtot, 2 tojást, 1 evőkanál teljes kiőrlésű lisztet, 1 csokor aprított petrezselyemzöldet, sót, borsot, 1 kávéskanál baharatot. Kevés extraszűz olívaolajra adagolom a masszát, majd a fasírtok mindkét oldalát aranybarnára sütöm.

12 fasírt lesz belőle, kefírrel, salátával tálaltam.

 edeskrumplis_csirkefasirt_1.jpg

Bevásárlólista - 4 fő részére

20 dkg sült csirkemell

20 dkg főtt édeskrumpli (vagy más főtt zöldség, akár leveszöldség: répa, zeller, krumpli, karalábé)
5 dkg reszelt trappista
2 tojás
1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
1 csokor petrezselyemzöld
só, bors
1 kávéskanál baharat
Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!
Édeskrumplis csirkefasírt Tovább
Kéksajtos zellerkrémleves

Kéksajtos zellerkrémleves

Hideg tavaszi napokon, mint ez a mai is, jól jön egy meleg, krémes leves, franciásan velouté. A zeller ízéért odavagyok, márványsajttal pedig egyszerűen elképesztő kombináció. Nem lehet elképzelni, meg kell csinálni!

Felkockázom egy megtisztított zellergumó felét (kb. 40-50 dkg), 2 szál angolzellert megszabadítok a szálas részektől, majd ezt is felkockázom. Felteszem mindet egy lábasban annyi vízben, amennyi 2-3 centivel ellepi. zom, borsozom és hozzáadok egy bio zöldségleveskockát. Amikor a zöldség puhára főtt, botmixerrel pépesítem. Beledolgozok, ugyancsak a mixerrel, 5-8 dkg márványsajtot és ízlés szerint tejfölt (vagy creme fraiche-t), kb. 1-1,5 decit. Ha sima, felteszem újra a gázra a levest, és forralok rajta egyet.

Parmezánforgáccsal, almával, zellerlevéllel tálalom. Olívaolajat csepegtetek rá, de ez már tényleg csak játék.

zellerkremleves.JPG

Bevásárlólista

40-50 dkg zellergumó

2 szál angolzeller

só, bors,

1 bio zöldségleveskocka

5-8 dkg márványsajt

1-1,5 dl tejföl (vagy creme fraiche, esetleg tejszín)

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

Kéksajtos zellerkrémleves Tovább
Duplakrumplis halas gratin

Duplakrumplis halas gratin

Kevés, minőségi, nem feldolgozott, nyers hozzávalóból készül ez a vasárnapi ebéd négy főre. Pár szem krumpli, édeskrumpli és egy jó darab hal kell. A krumpli legyen lehetőség szerint szív alakú.

Összesen fél kilogramm burgonyát használok, mondjuk, egy nagyobb édeskrumplit és három közepes sárgát. Látható még itt a tejszín és a (fagyasztott) bazsalikomlevél - ezek a további alapanyagok.

szivkrumpli_1.jpg

Szintén fél kilogramm a lazacfilé, amit megnyúztam - most nem lesz szükség a bőrére. A vaj a sütőedény kikenéséhez szükséges.

halhozzavalo.jpg

A krumplit vékonyra szeletelem és a halat is, majd ha megvagyok, elkezdem a rétegezést: először a krumpli és az édeskrumpli felét rakom be a kerámiaedénybe, sózom, borsozom.

rakott1.jpg

Utána rápakolom a haldarabok felét, halfűszerrel ízesítem.

rakott2.jpg

A halra teszem az édeskrumpli másik felét, sózom, borsozom.

rakott3.jpg

Jön a hal másik fele, halfűszer és tépett bazsalikomlevél.

rakott4.jpg

A krumpli maradékával zárom a rétegezést, plusz só, bors.

rakott5.jpg

Felöntöm a tálat fél liter tejszínnel, ezt külön nem ízesítem, mert bőven fűszereztem minden egyes réteget.

rakott6.jpg

200 fokon 50-55 percet sütöm fólia alatt, majd további 10-15 percet pirítom.

sultegesz.jpg

Egy kis saláta mellé olívaolajjal: ez bébimángold levél, de jó lesz mellé spenót, rukkola, vegyessaláta és bármilyen nyers zöldség is.

sulttalalva.jpg

Bevásárlólista

20 dkg édesburgonya

30 dkg burgonya

50 dkg lazacfilé

1/2 liter tejszín

10-12 levél bazsalikom

só, bors, halfűszer

vaj a forma kikenéséhez

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

További gratinek, amiket könnyedén elkészíthetsz:

gyógyító édesköményes-csirkés

krémes sült zeller

Vagy egy másik lazac+krumpli páros, én ezt sem tudom megunni:

Lazac parmentier

Duplakrumplis halas gratin Tovább
Salátás muffin

Salátás muffin

Egy olyan tipikus amerikai darabot, mint a muffin is lehet franciásítani. Ebben fő alapanyagént a gruyere-t hívtam most segítségül, mert ezt a svájci sajtot igen szeretik a franciák. A majdnem ezeréves múltra visszatekintő csoda többek szerint a világ legjobb sajtja. Mindenesetre a francia hagymaleves vagy a croque monsieur nem az igazi nélküle. Beszerzőkörútamon a sajtos ember az érett változatot javasolta - vieux - de nem kell megijedni, ez sem erős vagy tolakodó.

Ennek a muffinnak a lényege, hogy nem szabad túlkeverni, túlbonyolítani. Csak egy kis hanyag elegancia szükséges!  Először is, összeaprítom, amit kell: 2 maroknyi mosott, számított rukkolát, 8 dkg érlelt sonkát és 10 dkg gruyere sajtot.

Elkeverek 10 dkg teljes kiőrlésű lisztet 15 dkg finomliszttel, egy csomag sütőporral, zom, borsozom. Hozzáadok 4 tojást, elkeverem, majd megy még bele 1,5 dl tej és 0,5 dl extraszűz olívaolaj.

Végül pedig a saláta, a sonka és a sajt.

A tésztát kapszliba adagolom (12 muffin lesz) és 180 fokra előmelegített sütőben fél órát sütöm.

Szépen feljön, a sajt pedig elolvad.

gryere_rukkola_muffin_1.jpg

Friss rukkolával tálaltam.

gruyere_rukkola_muffin_2.JPG

A képen olvadt sajt is van!:)

rukkola_gruyere_muffin_3.jpg

Bevásárlólista

10 dkg telles kiőrlésű liszt

15 dkg finomliszt

4 tojás

1 csomag sütőpor

2 maroknyi rukkola, mosva, szárítva

8 dkg San Daniele sonka, apróra kockázva

10 dkg érett gruyere apróra kockázva

0,5 dl extraszűz olívaolaj

1, 5 dl tej

só, bors

Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!

Ha van egy kis rukkolád, és nem tudod, mit kezdj vele, ezek szuper ötletek:

Rukkolás süteménykenyér

Epres rukkolasaláta

Salátás muffin Tovább
süti beállítások módosítása