Kísérleteztem és jelentem, végül sikerült intenzív ízű kókuszpalacsintát készítenem, ami természetesen cukormentes is! Az eredeti terv az volt, hogy a tészta kizárólag kókuszlisztből készül, de a renitens alany sajnos nem mutatta a palacsintává válás jeleit, sem nyersen, sem sütés közben. Így némi búzalisztet is adtam a tésztához, de ennyi talán belefér egyszer-egyszer. A fogás minden ízében francia, mégis, minden hozzávalója beszerezhető a nagyobb élelmiszerláncok polcairól.
A kókuszpalacsintám éteri finom, az állaga is szuper (kissé vastagabb, mint a sima palacsinta). A héten készült édes, de cukormentes paradicsomlekvárommal tálaltam, hamarosan jövök ennek a receptjével is (addig is bírjátok ki, és egyétek ez a finom palacsintát másfajta lekvárral, ha lehet, cukormentessel!).
A cukormentes kókuszpalacsinta elkészítése
Habverővel eldolgoztam egy tojást 150 gramm creme fraiche-sel. Hozzáadtam 2,5 dkg nyírfacukrot, fél citrom levét, 1 teáskanál sütőport, 1 dl vizet, 5 dkg kókuszlisztet és 6 csapott evőkanál réteslisztet (legközelebb teljes kiőrlésűvel próbálom ki, ígérem, addig is mea culpa!). Mindössze negyed órát pihentettem a tésztát, és máris sütöttem. A serpenyőt kevés extraszűz olívaolajjal kentem ki, és négy szép nagy palacsintát készítettem ebből a mennyiségből.
Hajtogatva, nem tekerve
Bevásárlólista
150 gramm creme fraiche (Sparban vettem)
25 gramm nyírfacukor
50 gramm kókuszliszt (a legtöbb nagy élelmiszerboltban tapasztalatom szerint hozzáférhető)
80 gramm (6 csapott evőkanál) rétesliszt
1 tk. sütőpor
1/2 citrom leve
1 dl víz
a sütéshez extra szűz olívaolaj
Szeretnél követni Facebook-on is?